Egyéjszakás kaland!?

Ünnepek előtti hajtás volt. Mintha a környék összes hölgye most szerette volna elkészíttetni magának az év frizuráját. Gina és Szilvi már napok óta csak aludni járt haza, egyébként a szalonban robotoltak. – Ebből elég! – fakadt ki Szilvi péntek reggel. - Már több mint egy hete szünnap nélkül gályázom! A belemet is kidolgozom, hogy mindenki szép legyen, meg építem a kis lelküket, de az én lelkemet tutira nem építi senki sem! Persze a pasim se hív vagy két napja, már tutira becsajozott valahol, és egyébként is elegem van! Gina, figyelsz te rám egyáltalán? 

Gina lassan és unottan lapozgatta a pletykalapot, és kósza gondolatai valahol másutt jártak. Megszokta, hogy barátnője mindig puffog valami miatt, főleg a szertartásosan elfogyasztott reggeli macchiato latte-je előtt. Szilvi már csak ilyen, és kész. De azért még nagyon jó barát, csak kicsit fárasztó, hogy állandóan elégedetlen. Régebben kész szócsatákat vívtak, hogy meggyőzzék egymást, de azóta Gina már rájött, hogy ilyenkor a legjobb taktika az, ha hagyja, hogy kibeszélje magát, aztán majd úgyis lenyugszik. Most viszont elég rövidre sikeredett a reggeli monológ. A hirtelen beállt csendben kicsit csodálkozva kapta fel a fejét. – Igen? Mi a baj? – Az a baj nyuszikám, hogy te egyáltalán nem figyelsz rám! Döntöttem! Ma este kirúgunk a hámból, és tutira bepasizunk! 

Gina már épp tiltakozásra nyitotta a száját, és elgyötört arccal nézett Szilvire, hiszen kinek van kedve négy festés, egy dauer és három befésülés után felkerekedni és további órákat függőleges helyzetben tölteni? – Nem érdekel szivikém milyen fáradt vagy, igenis kell nekünk egy kis lazítás, és meglátod, tuti este lesz!

Pár óra múlva a két lány ott állt a környék legjobb szórakozóhelye előtt. Gina nem is gondolta volna, hogy ennyi munka után még képes lesz fennmaradni este 11-ig. Mit fennmaradni! Izgatottan várni, hogy vajon mit hoz az este. Otthon kicsit fáradtan kezdett bele a készülődésbe, és inkább vágyott volna egy jó kis romantikus filmre meg valami finom vacsira. Aztán vett egy nagy levegőt, és ahogy beállt a zuhany alá, érezte, ahogy a testén végigcsorgó forró víz lemossa a napi fáradságot. Percről percre jobb kedve lett, és mire a haját is megszárította, már mosolyogva nézett tükörképére. Vörösesbarna hajkoronája szépen körvonalazta bájos arcát. Pár percig elmélyülten tanulmányozta vonásait. Vajon nem túl öreg már az ilyesmihez? Szépen ívelt őzikeszemei körül egy hajszálnyi ránc sem volt, csak ha szélesen elmosolyodott lehetett észrevenni, hogy már közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz. Szépen ívelt orra és formás kicsi szája igazán kislányossá varázsolta sima arcát, és mivel nem használt rendszeresen semmiféle arckrémet, ezt csupán a jó géneknek tudta be. Mire a sminkjével készen lett, már folyamatosan mosolygott, és csipkés, bár egyszerű fehérneműjében dudorászva keresgélt a ruhásszekrényben. Jó érzés volt arra gondolni, hogy végre lazítani fog, és tombolhat kedvére. Felvette kedvenc fekete testhez simuló pólóját, ami kiemelte nőies alakját és hozzá fekete nadrágot választott. A tükör előtt fekete körömcipőjébe bújva megállapította, hogy nagyon tetszik neki az összkép. Még egy önbizalommal teli mosoly tükörképének, és a következő pillanatban már zárta is az ajtót maga után.

Csípős volt az este, de Szilvivel együtt vidáman és felszabadultan léptek be a szabadtéri kerthelyiségbe. Átvágtak a bagósok hadán, és a csapóajtót kinyitva már meg is érkeztek a bulizónába. Gyorsan letették kabátjukat, és elindultak a bár felé. Rendeltek egy koktélt, és kíváncsian elindultak a különböző termekbe, hogy felmérjék a terepet. A zene dübörgött, a villódzó fények ritmusra változtak. – Juj, ez az én számom! Erre tutira táncolok! – kiáltotta Szilvi lelkesen, és poharát a legközelebbi pultra letéve már emelte is kezeit a magasba, szemét lehunyva teljesen átadta magának a zenének. Gina mosolyogva nézte barátnőjét, és az utolsó kortyot is felhörpintette poharából. A következő pillanatban Szilvi mellett megjelent egy elszánt fiatalember, aki láthatóan szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni a szőke lánnyal. Szilvinek tetszett a dolog, ezért elővette csábos mosolyát, és karjai máris a fiú nyaka köré fonódtak. – Jobban teszem, ha én is belevetem magam a buliba. – gondolta Gina, és elindult a másik terem felé, mert a retro nem igazán volt a kedvence. A másik teremben a fények még sejtelmesebbek voltak és a zene is hangosabbnak tűnt. Épp a vonagló tömeget pásztázta, amikor megszólította egy srác. – Van kedved táncolni? Gyorsan végigmérte a fiatal, mosolygós alakot, aki kezét felé nyújtva táncra kérte. Végül is miért ne, hiszen ezért vagyok itt! – gondolta magában, és mosolyogva nyújtotta kezét partnerének. Alig pár másodperc múlva a fiú felé hajolt, és megkérdezte: - Hogy hívnak? Ez eléggé egyszerű kérdés, de ha az ember csak úgy szórakozni szeretne, és nem kapcsolatra vágyik, talán jobb, ha nem az igazi nevét mondja. Mire ezt végiggondolta, ösztönösen már válaszolt is: - Gina vagyok. Na bumm, ennyit erről. Azért elég szimpatikus és jó vele táncolni. – Fenn vagy a fészen? – jött a következő érdeklődő kérdés. – Nem. – mondta kicsit bután Gina, hiszen persze hogy fenn volt, manapság nem is számít igazán, aki nincs fenn a facén. – Neeem? Az meg hogy lehet. Biztos fenn vagy, csak nem akarod megmondani. Azért én megkeresnélek. Beírod a neved a telómba? – és már adta is oda a készüléket, és ki tudja miért, de Gina beírta a saját nevét a telefonba.– És hány éves vagy? Ez meg milyen kérdés! Na, ezt már tutira nem fogja elárulni, mert abban a pillanatban faképnél fogja hagyni. – Miért? Mennyinek tűnök? – kérdezte ártatlanul. - Hát olyan 22-nek. – jött a gyors válasz. Gina kikerekedett szemekkel nézett, és még a táncról is megfeledkezett egy pillanatra. Ez most komoly? Ennyire jók itt a fényviszonyok? Vagy ez a pali tényleg ennyire vaksi? Bár még az is lehet, hogy komolyan gondolja. Azért ezt mégsem hagyhatom, ez eléggé irreális. – gondolta magában, és lassan megrázta a fejét. - Talán 23? –jött az újabb kérdés. – Ez miért olyan lényeges? Nem mindegy a korom? – kérdezte Gina kicsit felháborodva. Minek ez a sok hercehurca az évek száma miatt. - De igen, csak szeretném tudni. – válaszolta kedvesen az idegen. – Miért, te mennyi vagy? – kérdezett vissza Gina gyorsan, hogy időt nyerjen. – 25. – jött a válasz. Szemtelenül fiatal. Pont jó lesz ma éjszakára. Helyes, kedvesnek tűnik, és a korkülönbség miatt nincs is értelme, hogy későbbi viszonyba bonyolódjak vele. – gondolta Gina, és már el is határozta, hogy hány évet fog bevallani az eddig leéltekből. – Szóval? – noszogatta a férfi. – 24. – mondta Gina, és kedvesen mosolygott. – Egyébként Zoli vagyok. – mondta a férfi, és megfogta mindkét kezét. Kicsit később kimentek pihenni és friss levegőt szívni. Itt már halkabban szólt a zene, és lehetett beszélgetni. Jobban fel lehetett mérni, kit halászott ki az ember a ma esti felhozatalból. Gina elégedett volt a látvánnyal. Egyszerű póló volt rajta, ami jól állt izmos karján és kiemelte szeme kékjét. Enyhén borostás arca és a pólója nyakánál kibuggyanó apró szőrszálak felkorbácsolták Gina vadászösztöneit. Úgy tűnt, a fiatalember mindent szeretne tudni Gináról. Mivel foglalkozik? Hol lakik? Mit szeret csinálni? Tisztára olyan volt, mint egy kvízműsorban, csak éppenséggel nem a jó megoldásokat kellett mondani, hanem hihető, de mégis valótlan dolgokat. Ginának meglepően jól ment a dolog, még saját magát is meglepte, milyen szemrebbenés nélkül képes egy másodperc alatt teljesen új személyazonosságot kreálni magának. Egy idő után fáztak, ezért ismét bementek a többiek közé tombolni. 

De valami megváltozott. Bár a zene üteme egyre gyorsabb és gyorsabb lett és az emberek egyre nagyobb extázisban táncoltak, Gina és Zoli számára megszűnt a külvilág. Egymás szemébe nézve teljesen elmerültek egymásban. Egyre közelebb húzódtak egymáshoz, már szorosan ölelték a másikat, és csak a szemükkel kommunikáltak. Az orruk már összeért, és Gina félig lehunyta a szemeit. Kezeik kíváncsian kezdték el felfedezni a másik testét a ruhán keresztül. Gina ismét kinyitotta szemeit, és mélyen a fiú szemébe nézett. És várt. Türelmesen, azzal az édes fájdalommal, ami ha beteljesül, sosem jön vissza, hiszen csak először lehet valakivel első csók. És még mindig várt. Halványan elmosolyodott, és elhatározta, hogy ő bizony nem fog közelíteni. Valószínűleg Zoli hozzá volt szokva, hogy a csajok csókolják meg először, de Gina ki akarta élvezni nőisége minden pillanatát, és azt szerette volna, ha meghódítják. Ezért várt, míg végül lassan Zoli egyre közelebb és közelebb hajolt és megcsókolta. Először csak lassú, puhatolózó kis csókok voltak, de amint megérezték egymás ízét, egyre szenvedélyesebben ölelték és csókolták egymást. – Szeretnél tartós kapcsolatot? –kérdezte Zoli bódultan. Mi van? Hogy jön ide ez a hülye kérdés? És mire észbekapott, kiszaladt a száján az igazság. – Nem, nem akarok tartós kapcsolatot. – mondta Gina levegő után kapkodva. Egy pillanat alatt megfagyott a levegő, és Zoli kissé eltolva magától nézett Gina szemébe. – Nem? Ez komoly? Nem hiszem el. – Pedig tényleg nem. Most nagyon zűrös az életem, egyszerűen nem fér bele. És a következő pillanatban folytatták önfeledt csókolózásukat. – Van kedved feljönni hozzám? – kérdezte Zoli mámorosan. – Igen. – válaszolta Gina gondolkodás nélkül. – Oké, csak szólok a haveroknak. – szólt Zoli, és eltűnt a tömegben. Gina villámgyorsan előkapta a telefonját, és írt egy sms-t Szilvinek, hogy talált egy szuper pasit, és ne izguljon miatta, vele tölti az éjszakát. Pár perc múlva jött egy nagy mosoly jel, és Szilvi is írt, hogy az ő estéje is jól alakul.

Zoli visszatért, és elindultak az éjszakai buszjárat felé. Gina szíve a torkában dobogott, mert hiába volt már többször bulizni, olyan is akadt, amikor udvarolgattak neki, de ilyesmi még tényleg nem történt vele. Nem is nagyon hívták korábban, az meg pláne eszébe sem jutott soha, hogy tényleg képes lesz egy alig pár órája ismert, valójában tök idegen emberrel elmenni Isten tudja hová. Érdekes módon mégsem volt benne félelem vagy aggódás, inkább kíváncsian várta, hogy mi fog történni. Pár perc múlva jött a busz, és amint felszálltak, az a pár fáradt ember, akik vagy munkából vagy munkába mentek, rájuk néztek, hogy kik az új utasok. Élvezte az éjszakai járaton lévő emberek rosszalló pillantásait. Olyan, mintha megint tini lenne, és tilosban járna. Olyan szabadságérzés töltötte el, amit már évek óta nem érzett. Leültek a busz leghátsó részébe, és Gina olyan természetességgel bújt Zolihoz, mintha tényleg egy pár lennének. Nemsokára leszálltak, és a parkon keresztülsétálva alig pár perc múlva ott álltak Zoli lakásának küszöbénél. Gina egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy vajon jó ötlet volt-e idejönni, de aztán annyira megörült saját bátorságának, hogy végre ezt is kipróbálhatja, hogy úgy döntött, lesz ami lesz, ő bizony bemegy ennek a férfinak a lakásába. Az ajtó becsukódott mögöttük, és pár perc kínos csend után levették kabátjukat, cipőjüket és Zoli kézen fogva Ginát bevezette a hálószobába. Ami ezután történt, az Gina minden álmát felülmúlta. Zoli végtelenül türelmes, figyelmes és gyengéd szeretőnek bizonyult. Az egész éjszakát a finoman megvilágított franciaágyon töltötték, és olyan gyönyöröket éltek át teljes természetességgel, mintha mindig is ezt csinálnák. Az ablakon beszűrődött a hajnali fény, és Gina tudta, hogy ideje menni. – Ne menj, kérlek. Aludjunk pár órát, aztán tovább folytathatjuk. – mondta Zoli, és szemében ismét fellobbant a vágy. – Inkább ne. Reggelente pocsékul festek, inkább most megyek, amíg még megvan a varázs. – mondta Gina, és elkezdett szedelődzködni. – Akkor legalább kikísérlek a buszig. Esetleg találkozunk még? Szívesen meginnék veled egy kávét vagy ilyesmi. Nagyon tetszel, és szeretnélek jobban megismerni. Ginában megállt az ütő. Jaj, ne. Ez az, amit nem akartam. Mondtam, hogy nem akarok tartós kapcsolatot, csak egy jó kis egyéjszakás kalandot. Persze azért jól esett nőiségének, hogy egy ilyen jóképű fiatal férfinak ennyire bejön. – Ez szerintem nem jó ötlet. Nagyon elfoglalt vagyok, szóval inkább nem. – mondta Gina egy szuszra, és próbálta kerülni a szemkontaktust. Kézen fogva mentek a buszmegállóig, és Zoli adott még egy-egy apró csókot, egy finom ölelést, mielőtt jött a busz. – Keress meg a facebook-on és jelölj be. Ugye bejelölsz? Gina csak mosolygott, és nem volt szíve nemet mondani ennek az édes fiúnak. Holnapra úgyis elfelejt, - gondolta - és remélem én is őt, hiszen semmi nem lehet közöttünk. 

Ahogy a hajnali busz zötykölődött a városon át, pittyegett a telefonja. Szilvi küldött egy sms-t és érdeklődött, hogy mi újság, hol van. Alig 30 perc múlva már együtt kortyolgatták a reggeli cappuccinojukat a kedvenc pékségükben, és élvezettel mesélték el egymásnak az éjszakai kalandjaikat. Szilvinek végül is nem sikerült annyira jól az este, mert a pasi, aki csapta neki a szelet annyira beivott, hogy mikor végre odakerült a sor, hogy csókolózzanak, inkább egy nagy hányás lett a vége. Úgyhogy Szilvi inkább beült egy uncsi éjszakai filmre, és várta barátnőjétől a híreket. Amikor Gina beszámolt az ő kalandjáról, Szilvi nem jutott szóhoz, úgy kapkodta a levegő. – Te csajszi, ez tutira rád van gerjedve! Meg kéne csípned! – Hülye vagy? Sokkal fiatalabb, mint én, és egyébként is egy csomó mindenben hazudtam neki. Ráadásul tényleg nem akarok kapcsolatot. Most nem.

Gina számára az egész nap egyfajta bódult állapotban telt. Nagyon kellemes élményben volt része, és mivel előtte még nem volt tapasztalata, hogyan is szokták az emberek kezelni az egyéjszakás kalandjaikat, abban sem volt igazán biztos, hogy ilyenkor mi a természetes érzés. Vajon úgy mennek tovább a napok, mint eddig? Vagy természetes, hogy sokszor gondol arra a mámoros éjszakára, és időnként eszébe jut Zoli? Teltek a napok, és eltelt egy egész hét. Gina azóta nem jelölte be Zolit a fészen, de azért megnézte magának az oldalát. Gondolkodott, hogy lemenjen-e megint bulizni, de inkább félt az újabb találkozástól, mint hogy vágyott volna rá. Lelkiismeret furdalása volt. Hazudott egy szimpatikus, őszinte embernek. Azért ez nem vallott rá. Az életben mindig a becsületesség, és az igazmondás vezérelte, és elítélte azokat, akik hazudnak másoknak. És most ő maga került ebbe a helyzetbe, pedig valójában semmi nem kényszerítette rá, hogy ne mondjon igazat. Csak valahogy kényelmesebbnek tűnt. Oké, nem jelöli be Zolit, de küld neki egy mosolyt, aztán majd meglátjuk. Elküldte az üzenetet, és várt. Nem kellett sokáig várnia, mert Zoli bejelölte, és válaszolt is. – Szia, hogy vagy? Mikor futunk össze egy kávéra? – volt az egyszerű üzenet, Gina mégis úgy meredt a monitorra, mintha egy két ismeretlenes egyenletet kéne megoldania. Egyrészről nagyon örült, hogy hall Zoli felől, másrészről viszont mardosta a bűntudat, ezért csak annyit írt, hogy nem tartja jó ötletnek. – Igenis jó ötlet, és szeretnélek jobban is megismerni. – jött a válasz. Puff neki! Ezt így nem lehet, muszáj neki elmondanom. De vajon hogy jobb: így simán egy üzenetben, vagy személyesen? Azért nem vagyok én olyan bunkó, hogy csak így megírjam az igazat. Bár egyszerűbb lenne, az biztos. – morfondírozott magában Gina, mikor újabb sürgető üzenet jött: - Na? Mikor? Gina nem bírta tovább. Vett egy nagy levegőt, és elkezdett írni a klaviatúrán. – „Az együtt töltött éjszakánk csodás volt, de sajnos nem voltam teljesen őszinte veled.„Egész könnyedén ment ez az eleje, de mire idáig ért, ujjai ólomsúlyúra nehezedtek, és minden egyes betű leírása kínkeserves volt. Szíve lüktetését a fülében érezte, mintha a dobhártyája szét akarna szakadni, és kiverte a hideg veríték. „ Az az igazság, hogy sokkal idősebb vagyok, mint te, és szinte az összes többi dolog, amit meséltem, nem felel meg a valóságnak. Megértem, ha dühös vagy rám, de kérlek bocsáss meg nekem.” Át sem olvasta, csak megnyomta az Enter-t. Na most lesz az a pillanat, amit még eddig igencsak kevésszer élt át életében. El fogják küldeni a büdös fenébe, mindenféle riherongynak elmondva, hogy milyen rosszhírű, hazug nőszemély. Még csak épp, hogy ezeket átgondolta, már ott is volt a válasz. Alig merte megnyomni az üzenet gombot, már előre félt a szitkoktól. Ehelyett csak ennyi érkezett: „Ez aranyos volt.J Szóval egy kávé valamikor?” Gina egy pillanat alatt leforrázva érezte magát. Mi van? Ő itt lelki beteg, hogy hazudott egy embernek, kiönti a lelkét, és közben úgy tűnik, hogy ez Zolit nem is zavarja. Vagy esetleg végig tudta? Gina azt hitte, hogy ő a vadász, hogy ő van nyeregben, de ebből az üzenetből az jött le a számára, hogy ez nem így van. Mintha az üzenet valójában arról szólt volna: Mi van te liba! Hát bevetted ezt az egész romantikus maszlagot? Azt hiszed, nem tudtam, hogy nem mondasz igazat? Nyugi kisanyám, nem te vagy az első ilyen kalandom. Én irányítottam végig az eseményeket.

Gina teljesen leforrázva ült az íróasztalánál. Úgy érezte, átverték, megalázták, hülyére vették. 

De akkor miért akar mégis találkozni vele???

Ha élni akarsz, nem kérdezel! - a Hugo sztori

-Szerintem el kellene vállalnod azt a munkát! Igaz, hogy sokat kell utazni, de cserébe nagyon jól fizet! Téged sem vet fel a pénz, Gréti egyre nagyobb, az én kiadásaim is folyamatosan nőnek. Mi nem megyünk sehová, Gréti mindig itt fog várni, ettől ne félj! Ragadd meg a lehetőséget, mert lejár az idő, és odaadják valaki másnak. – Kata már előre átgondolta ezeket a mondatokat. Tudta, hogy bár már nem élnek együtt, azért az együtt töltött boldog éveket nem lehetett csak úgy elfelejteni. Fontos volt neki a férfi, és szerette, ha a közelében van. Még időben belátták, hogy nem egymáshoz valók, ezért a barátságukat sikerült megmenteni. És persze ott volt Gréti, aki imádta az apját. Neki nehezebb dió lesz elmagyarázni ezt az új helyzetet. Ákos látszólag üres tekintettel bámult maga elé, de az agya egyre csak zakatolt. Nem is gondolta volna, hogy volt felesége ilyen hamar beveszi ezt a nevetséges fedő sztorit. Még hogy egymilliós fizetés a világvégi kisvárosban, és csupán annyi a dolga, hogy betegeket gyógyítson, akárcsak itthon. Kata mégis megkajálta! Ez hihetetlen! Most már nincs visszaút, és az igazat sem mondhatja el. Hugo várja a válaszát. Nehéz döntés előtt állt. Mint amikor az ember érzi és teljes bizonyossággal tudja, hogy sorsdöntő pillanat előtt áll az élete, és bárhogy is dönt, az megváltoztat mindent. Ez is egy ilyen fordulópont volt. Ákos vett egy nagy lélegzetet és a beállt kínos csendben ágyúdörgéshez hasonlóan dörrent férfias hangja. – Rendben. Szerintem is nagy lehetőség. Azzal a hazugság furcsa érzésével szájában kiment a szobából.

Sietve ment be dolgozószobájába, és kicsit remegő kézzel tárcsázta a névjegykártyán a számot.  A telefon kicsöngött, és Ákoson eluralkodott a pánik. Tudta, hogy muszáj megtennie, és megpróbált nyugodt hangot erőltetni magára. - Halló? Igen, Bergen úrral szeretnék beszélni.  Míg várta, hogy kapcsolják, érezte szíve egyre gyorsabb lüktetését. Hírből már ismerte Hugo Bergent. Az egy hónappal ezelőtti osztálytalálkozón hallott róla először Feritől. Olyan lelkesedéssel és tisztelettel beszélt róla, hogy felkeltette az érdeklődését. Ahogy utána olvasott, ki is ez az ember, egy valóságos kalandregény bontakozott ki róla. Szülei magyarok voltak, és Norvégiába vándoroltak ki a könnyebb megélhetés reményében. Ahogy a kórházba tartottak, hogy végre megszülessen régóta várt kisfiúk, egy kamion csapódott a járműbe. Már csak az újszülöttet tudták megmenteni, akit a kórházban neveztek el az orvos után, aki ellátta és lelkiismeretesen látogatta a kicsit. Egyik nevelőszülőtől a másikig csapódott szegény gyermek, míg alig 14 évesen beszippantotta őt az Elit, vagyis Norvégia titkos és kétes ügyletekkel foglalkozó szervezete. Ezután évekig nem lehetett tudni róla, mintha a föld nyerte volna el, hogy évekkel később mint a világ egyik legbefolyásosabb embere kerüljön ismét képbe, mint Hugo Bergen. Mindenhol ott volt és mindenkit ismert. Mindenben járatos volt, és akármibe fogott, az sikert és sok pénzt hozott neki. Ott volt a tőzsdén, a divatszakmában is voltak érdekeltségei és az építőipar is neki köszönhette fellendülését. Évekig azzal foglalkozott, hogy lebontásra szánt épületeket és üres telkeket vett meg bagóért, hogy aztán csili vili szállodákat, üzletközpontokat, éttermeket építsen a helyére. Mindenki irigyelte, és érezték, hogy nem tisztességesen szerezte millióit, mégsem sikerült soha semmit rábizonyítani. Most új területet szeretett volna meghódítani, ezért volt szüksége Ákosra. 

-Halló, igen, itt vagyok. Természetesen ott tudok lenni, ha Bergen úr azt szeretné. Máris indulok, és 10 perc múlva odaérek. Igen, értem, nagyon pontos leszek, megértem, hogy Bergen úr nem szereti a pontatlanságot. – és a vonal másik felén már csak a telefon búgását lehetett hallani. A titkárnő elköszönés nélkül letette a kagylót, és Ákos bambán nézett a készülékre. Ez igazán furcsa. De hát a gazdagok bármit megtehetnek. Gyorsan magára kapta a zakóját, még egy gyors pillantás az előszobatükörbe, és hóna alatt a bizonyítványait igazoló dossziéval már indult is. Az alatt a pár perc alatt, míg a kávézóba ért, gyorsan átgondolta, mit fog mondani. Feri az osztálytalálkozón említette, hogy Hugonak különleges orvos-kutatóra, egy biokémikusra van szüksége. Ákos elmosolyodott, milyen szerencse, hogy több diplomája is van, most majd legalább az egyiket tudja kamatoztatni. Meggyőző és szimpatikus lesz. Annyira nem is lehet rémisztő, végtére is ő is csak emberből van. 

A kávézóban már le volt foglalva egy asztal a részükre, Ákos ott foglalt helyet és rendelt egy feketét. Pár perc múlva két fekete öltönyös alak lépett határozottan a helyiségbe. Fekete napszemüvegükön megcsillant a kora tavaszi nap első sugara. Körbenéztek, majd csuklójukat szájukhoz emelve beleszóltak az ingujjukba. – Tiszta! Jöhet! És már nyílt is az ajtó, és belépett az ajtón az, akiről az egész világ beszélt. 

Sármos, 40-es évei végén járó férfi volt. Egyik kezét lazán Armani öltönynadrágja zsebében tartotta, a másikkal épp most vette le márkás napszemüvegét. Ákost meglátva széles mosollyal elindult felé. Hófehér fogaival akár egy fogkrémreklám arca is lehetett volna. Ruganyos léptekkel közeledett és ápolt kezét barátságosan nyújtva mutatkozott be. – Üdvözlöm, Hugo vagyok. Ön bizonyára Kálnai Ákos. Már sok jót hallottam önről és a munkásságáról. – Ööö…. köszönöm, igen, én, hát szóval itt vannak a bizonyítványaim. És Ákos már nyújtotta is a papírjait. – Erre nem lesz szükség. Már utánanéztem mindennek, ami érdekel. – azzal hanyag eleganciával vetette le magát a székre. Ujjaival csettintett egyet, és a pincér már ott is termett, és letette elé gőzölgő kávéját. Ákos megbabonázva nézte ezt a hihetetlenül jóképű és határozott embert. Ő is szeretett volna így kinézni. Ez bizonyára tanulható. Bár a Rolex óra, ami megcsillant csuklóján ahogy a kávéját kezdte el kavargatni, nem épp az ő fizetéséhez van beárazva. Míg ezen gondolkodott, észre sem vette, hogy Hugo hamiskás mosollyal szája szegletében érdeklődve próbálta kifürkészni beszélgetőpartnere gondolatait. – Egy különleges embert keresek, aki segítene nekem megvalósítani egy tervemet. Bizonyára tudja, hogy sokfelé vannak érdekeltségeim, de az orvostudomány területe eddig még kimaradt. Lenne kedve segíteni nekem létrehozni egy olyan gyógyszert, ami eltörölné az összes betegséget a földön, és mindenki számára könnyen elérhető lenne? – várakozásteljesen felhúzta szemöldökét, és a hamiskás mosoly nem tűnt el arcáról. – Ez igazán nemes cél, de nem értem, miért kellett azt mondanom, hogy csak gyógyításról van szó? Miért nem mondhatom el senkinek, hogy egy csodagyógyszeren dolgozom? Hugo arcáról eltűnt a mosoly, és komolyan nézett Ákosra. – Nem szoktam eltűrni az ellenkezést és a kíváncsiskodást. Ha azt mondtam, hogy ezt kell mondania, akkor annak meg van az oka, és elég, ha én tudom a miértjét. A lényeg, hogy érdekli-e a dolog, vagy keresek mást. – azzal, mint aki lezárta a kérdést, belekortyolt kávéjába, majd a kinti forgalmat kezdte el fürkészni, mintha máris a következő orvost keresné, aki nem kérdez, nem érdeklődik, csak teszi a dolgát. Ákos zavarban érezte magát, nem gondolta volna, hogy egy ilyen ártatlan kérdés ennyire képes megfagyasztani a levegőt. Ez máris beindította a vészcsengőt agyában: talán nem is egy mindent megoldó orvosságról van szó? Mindketten szótlanul ültek, és méregették a lehetőségeket. A kínos csend egyre nagyobb feszültséghez vezetett. – Igen, érdekel a dolog. Szeretnék Önnek segíteni. – mondta Ákos határozottan, és a fejében a kis hangot gyorsan lecsendesítette, hiszen hatalmas pénzről volt szó. – Helyes! – mondta Hugo kicsit vészjóslóan, és ismét megvillantotta ellenállhatatlan mosolyát. 

Ezzel a megbeszélés véget is ért. Hugo felállt és már ment is ajtó felé. Ákos kicsit tanácstalanul nézett körbe, hogy akkor most mi van? Az egyik fekete öltönyös odalépett hozzá, és átnyújtott egy borítékot. – Itt van a repülőjegye és minden információ, amit tudnia kell. Ákos bambán bámulta az üvegen keresztül, ahogy a fekete limuzin elhajt a belváros felé. 

Hazaérve nekilátott a csomagolásnak. Elindult a fogkeféjéért és a borotvájáért a fürdőbe, ezt a pár pillanatot használta ki Gréti, és besurrant apja szobájába. Anya mesélte, hogy apa elutazik, és szerette volna, ha ott a távolban is mindig emlékezne rá. Ezért a kedvenc plüss halacskáját akarta becsempészni a bőröndjébe. Már előre kuncogott, hogy milyen jó lesz, amikor apa megtalálja. Gréti még egész kicsit volt, amikor apa ajándékba hozta neki Görögországból. Rengeteg mesét talált ki hozzá, és Gréti minden este szorosan magához ölelve aludt el. Narancs, a halacska az ő kettejük nagy kedvence volt. Ahogy a legjobb rejtekhelyet kereste apa bőröndjében Narancs számára, kezébe került egy félbetépett fénykép. Jó pár éve készülhetett, mert apa nagyon fiatalnak tűnt a képen. Valamiféle katonai egyenruhát viselt, és egy gépfegyvert szorongatott a kezében. Hiszen apa nem is volt katona! 

De akkor mégis mit jelent ez a kép és hol készülhetett? Vajon miért van félbetépve és ki van a másik felén? Mi ez az egész?